HTML

Huzzatokhaza.blog.hu

Egyszerű. Húzzanak haza a politikusok. Lehetőség az megvolt, minden oldalon. Köszönjük szépen, elég volt.

Friss topikok

ináff

2009.06.02. 18:35 nezs

Elég - nyugi, belőletek is!

Elég.

Valóban így van. Ez az a szó, ami már jóideje, legalább az utóbbi években üvölt bennem. A másik szó, ami  ugyancsak nem találja a maga helyét, az a tehetetlenség. Akarom mondani, a tehetetlen düh, a népnyúzó, politikai akaratokkal szemben.

A Fidesz, attól függetlenül, hogy most éppen az EU parlamenti választások kapcsán, ami nem éppen erre lenne való, de nagyon jól eltalálta azt az egyetlen szót, ami kifejezi egy ország indulatát.

Csakhogy, nekik erre milyen morális alapjuk van?!  Minden nehézség nélkül, még most is simán felsorolnék, sőt, reggelig sorolnám egy kis net eléréssel azokat a Csintalanságokat, amiket ők is elkövettek.  Benne vannak kérem szépen az elég pakliban, de erősen.

És emelett az MSZP nem szégyenli azt mondani, hogy ez a rossz, meg nehézség, meg, hogy már megint rajtunk és megint szorossabban, hát ez csak a válság miatt van. Hát nem értitek gyerekek, rossz Európának is, sőt, sőt, atyaúristen, hát nem látjátok, hogy rossz az egész világnak is?! Akkor meg ti, drága kis picike kis állanódan amúgy is elnyomott honfitársaim hát, hogy mertek elégedetlenkedni? Nahát, kedves MSZP, belőletek aztán már tényleg elég. Ilyen arcátlanság már nincs is. A zakó csúnyán megérett, remélem, amíg ezek az őskövületek a párt élén vannak, nem is veszik le újra.

Szégyen, hogy mennyi pénzt költenek el megint mindenféle reklámra. És nem, akárhogyis szeretném, de nem látom a hasznát annak, hogy ők ott kint vannak. Nagyon egyszerűen interpretálva, bizony olybá tűnik a hülyére vett halandónak, hogy a milliárdos kampány értelme, az néhány politikai csatahajó félreállítása, messzi vizekre küldése, mert sajnos, annak idején ezeket a hajókat bizony nehéz tüzérséggel vérteztük fel, csak a leszerelésük igen költséges, akarom mondani, veszélyes. Ezért inkább milliárdokat költve elküldjük őket ojrópába, 7200 EUR/hó, de legalább nem mi fizetjük, mármint legalább nem közvetlenül. A kampányokat viszont, ne legyenek illúziók, azokat mi fizetjük. Már írtam régebben, hogy a mi pénzünkből a mi pénzünkért. ÁÁÁ.

Tanácstalan vagyok.

Ki a faszomra szavazzak?  Na nem csak júniusban, azt azért jobban leszarom. De kire szavazzak jövőre, vagy akár októberben, ha kibrusztolják, vagy mindegy mikor? Nyilván lesznek, akik hangosan, vagy érvekkel, vagy szép szóval, de meg akarnak győzni a fityesz vagy szoci vonalról. Na, hát ezeket elküldöm a büdös francba. Plussz marhára liberális is vagyok, viszont amióta Bp-en élek,  a Demszky-t úgy utálom, hogy az SZDSZ alapból kiesett. Ugyan már, most tényleg bárki azt hiszi, hogy ennél nem lehetne jobban vezetni ezt a várost? Ez a sztár politikus, aki kb. 4x nyert ugyanazzal a meg nem épített metro ígérettel? ( Nem én mondtam sajnos, de találó. ) Minden budapesti beruházás helyből 2x annyiba kerül, mint amikor elkezdik, mert elfelejtik belekalkulálni, hogy jaa, az kérem nettó ár volt, na nem, nem az áfa nélkül, hanem zsebpénz nélkül kalkuláltuk. Annyi a jó hír, hogy nem indul többet. Legalábbis most ezt mondja.  Az Magyarok Dávidibolyáért Fórumot felesleges támogatni, oda húz, ahonnan a zsé fúj. Egy pozitív dolgot azért említenék velük kapcsolatban, az örökösödési illetéket tényleg eltöröltették. Igaz, 20 év alatt, szóval azért árnyalt a kép, de ez akkor is pirospont.

Jöjjön a Jobbik? No comment.  Ez a Jobbik, ez egy tipikus kabátlopási ügy. Mert hallottam én már, hogy áá, ezek nem szélsők, meg úúú, nem olyanok, de ha  csak a gyanú is felmerül, egy incirifinciri kis apró gyanú, hogy de azért mégis, akkor inkább köszönöm szépen, a lehető legtávolabb vágyom tőlük. Igaz, olvastam, hogy ők még nem hazudtak nekünk, majd ha már...bocs, inkább nem várnám meg. Vajon, honnan van ennyi pénzük hírdetni?!

Őszintén kíváncsi lennék, az ’Egyik sem’ kockát hányan húznák be?

 

 

Szólj hozzá!

Példabeszéd

2009.04.01. 01:00 nezs

Válságmenedzsment recept

Vegyél egy menedzsert.

Éljen, meg is van, itt van Bajnai Gordon. Megválasztják-e, még nem tudni. De azért örülünk, mert ő aztán most akkor egy úgynevezett topmenedzser. És a topmenedzserek okosak, legalábbis voltak már a való világban kézzel (pénzzel) fogható sikereik. Eddig jó. Igaz, ezt már hittük egy másik emberről is, pont az elődjéről, akiről viszont bebizonyosodott, hogy éves 100 milka még nem jogosít fel senkit arra, hogy az országot is elvezesse, de ez egy másik történet. 1-1. Viszont, Bajnait nem érdekli a népszerűség, az újraválasztás stb, mert őt most az ország érdekli, aszondja. Elhisszük?! Mindegy, ennél nagyobb hülyeségeket is elhittünk már, legyen akkor 2-1.

Tehát, adott a topmanager. Hátha.

Van egy viszonylag értelmes és leleményes országunk. Remekül csalunk adót, bliccelünk a tömegközlekedésen, nem állunk sorba, tolakszunk a forgalomban, parkolunk a roki helyen, ingyen várunk egy csomó mindent, nem fizetünk vizit díjat, Szlovákiában regisztráljuk az autónkat, cégünket, minimálbérre vagyunk bejelentve, sok a diszkont lánccunk ésatöbbi. Szóval, hülyék azért nem vagyunk. Ne mondják kedves blog társaim, hogy buták ezek, meg hiába magyarázza Gordonka a tutit, ha úgysem szavazzák meg a szocik, mert félnek a népszerűtlen dolgoktól, mert, hogy a nép, az az istenadta, az nem akarja, meg nem érti. Higgyék el, kedves emberek, értjük mi, értjük mi, hogy helyzet van, csak nem tetszik a felelőssége. Oldják meg azok ott, lehetőleg holnap és természetsen ingyen.

Tehát, van aki megcsinálná, és igenis jól értik, akiken le akarják verni, mégsem megy? 

Nem bizony, kedves politikus urak, csupa kisbetűvel, nem bizony. Bezzeg nép vagyunk, ezt már nagyon is jól tudja mindenki. Ha nekik (a kedves elitnek) semmi sem fáj, nekem mért is legyen rossz?

És akkor jöjjön a példabeszéd:

Multicég sokadik menedzsereként 5%-al csökkentik a fizetésemet hamarosan. Nem bocsátunk el senkit, mert kérem összefogás van, és egységszilárdság. Sok százezer ember elfogadta, hogy bizony, meg kell húzni a nadrágszíjat. Áldozni kell, hogy a cég, a jelen helyzetben most talán felesleges létszámon tudjon tovább dolgozni. Wow, mindjárt sírok, micsoda szép történet. Várj, és még lesz szebb is. Volt szakszervezeti gyűlés, meg working council, fórumok, állandó sírás, tüntetőleges munkaelkerülés? Nem, nem volt.  Semmi ilyesmi, csupán csendes belenyugvás. Hát az meg hogy lehet? Úgy, hogy a legfőbb törzsfőnök 20%-al visz haza kevesebbet, azonnali hatállyal. A közvetlen alatta lévők 15% és a top menedzserek 10%-al visznek haza kevesebbet. Hm, én  meg csak 5%-al? Tetszik. Olvasol a sorok között? Nem kell, leírom, hogy biztosan értsd. Önszántukból, példaértékűen többet áldoznak a cégért, pedig ők is 'csak' alkalmazottak.

És akkor kanyar vissza kis országunkhoz. Példamutatás. Ezek már megint önfelfeláldozatot várnak tőlünk, hát a nagy büdös fityfirittyet. Ne csak a fizetés, költségtérítés és pártfinanszírozásos szavazáskor legyen a parlament teljes létszámmal és töretlen egységgel.

Addig itt nem lesz társadalmi elfogadottság, amíg például költségtérítés van. Hogy nem igazán jelentős tétel? Mindegy, akkor se legyen, mert kurva pofátlan, arcomba röhögős hülyérevevős genyóság, és ezt senki sem szereti, még a 'nép' sem. Füttyögjön nekik is az a bíró, az agyamat eldobtam amúgy. Kisebb parlamentet, kevesebb önkormányzatot, könyörgöm. Ezek megélhetési kíváltságok, ilyen létszámmal. Tovább nem is ragozom, a jobban hozzáértők majd csak átlátják, de politikai szándék nélkül, megvalósíthatatlan.

Áldozat, kedves politikus urak, kőkemény áldozat. Ha ezt várjátok tőlünk, akkor mutassatok ezegyszer ti is jó példát.

A békát lenyelni, így is úgy is szar lesz. De nem mindegy, hogy már megint milyen az íze.

 

Szólj hozzá!

Büszke vagyok!

2008.03.21. 20:27 nezs

Magamra.

Középiskolás korom óta hordozom a 'gazdagság' terhét. Nem volt divat, sőt, szinte megvetettek érte a 'tömegek'. Mert ugye, Andi, mennyi volt a cipőd, tök jól néz ki, hétezer forint, ó, nem volt drága, erre meg R benyögte, hogy ennyi apám nyugdíja, és én álltam ott, megsemmisülve, hogy most akkor erről én meg hol tehetek? Apám mindig is mesélte, hogy ha suliba vitt, BMW-vel, és itt a német autóra kell gondolni, nem a metrora, akkor a sarkon kértem kitenni magam, mert ne lássák. Mert nem jó, mert aki gazdag, az csak lophatta, vagy mások zsákmányolásos módszerrel szerezhette. És én szerettem szeretve lenni, de ez egy másik történet.

Eltelt vagy 15 év. Többet keresek, mint az átlag. Nem jelentősen, de többet. Ha néha abba a hibába esem, hogy elmondom, azért vannak csodálkozó arcok. Költök is, de nem élek egyáltalán nagy lábon, mert a mai napig megmaradt bennem a szerénység igénye, vagy inkább a félelem, hogy mások mit szólnak. Mit szólnak, hogy a bruttó béremből motort veszek. Hogy notebookot veszek. Hogy gyakran veszek új telefont mert szeretek elbabrálni ezekkel a rohadt kütyükkel, mi a franc köze van hozzá bárkinek is? Hogy Japánba mentem, hogy Amerikára várok.  

De ebben az országban, én igenis büszke akarok lenni. Büszke arra, hogy számtalan embernek az orvosi ellátásához hozzájárulok. És a saját nagymamám 100ezreket kéne fizessen a hallókészülékére. Büszke arra, hogy a segélyezek. Büszke arra, hogy milliókat szállítok, bliccelnek, ezérthát ingyen. Ők nem fizetnek. Szolidaritást is fizettetnek velem, ámbár nem kérdeztek meg előtte.

Büszke akarok lenni arra, hogy sokat adózom.

Tiszteljetek bazmeg!

 

Szólj hozzá!

Most akkor beszartunk vagy mivan?

2008.03.20. 23:52 nezs

Folyamatosan arról beszélt minden kormánypárti hallelúja, hogy a szavazás várható eredményei nem lepték meg őket, és alapvetően nincs itt gond, hát mert ugye fizetni az senki sem szeret és nyilván hülye kérdésre, igen hülye a válasz is.

Azért csak beszartak valamin. Mindig szoktam mondani, hogy OV-nek pontosan 2millió mittonénhányszáz és nem tom hányezer 13 darab szavazója van, tudod ezekre az embereke úgy azért rá lehet mutatni. Úgy darabra. De ez most itt nem zrika, csak úgy mondom, hogy ez van. Ez a szám nem nagyon változott az utóbbi 8 évben. És most akkor meg hirtelen 7-800 ezerrel több lett belőlük. Arról nem is beszélve, hogy az a 4 millió, aki nem ment el, az nemmel szavazott? Dehogy! Csak annyira elege van már a kétoldalú hülyítésből és cirkuszból, hogy inkább főzött egy jó ebédet, és reménykedett, hogy van benne elég vitamin ami segít, hogy ne legyen egy darabig még beteg. Mondjuk úgy még 10 évet ne.  

De a lényeg, hogy ezen a számon be tetszett szarni kérem szépen?

Akkor most gyorsan átalakítjuk a keservesen összeizzadt egészségügyi törvényt? Még egy kicsit farigcsálunk rajta, hogy emészthetőbb legyen, meg társadalmilag támogatott? Hát ne legyen. 

Uraim és kvótát elbukó Hölgyeim! El kéne már lazulni. Fel kéne fogni, hogy nem nyerhetnek 2010-ben. És akkor, ha végre ellazultak, akkor össze kéne magukat már nagyon szedni, és nem népszerű döntéseket hozni, nem indexeket hajkurászni, hanem rendet kéne már végre tenni. 

Az persze külön megérne néhány fejezetet, hogy most akkor majd negyedévente az urnákhoz járulhatunk? Vagy félévente? 5-5 milliárd, csak úgy szólok. És még ezzel sincs olyan nagy gáz, csak hát éppen most húzzuk ki a mindenkori kormányok alól a tököt.

Mert ugye ingyen sört holnaptól! Különben népszavazok.

Szólj hozzá!

Szavazz hülye

2008.03.11. 00:54 nezs

Szavaztunk.

Én persze ezt vártam. Na ne szórakozz, mindenki ezt várta. Mi a francnak költöttünk el megint 5 milliárd forintot?

A legjobban a TV híradók örülnek ilyenkor, nem kell gondolkodni. Egy kocsi a székházakhoz, és megvan a főcím.

Ki akar díjakat fizetni. Senki. Én sem. Mégis én fizetek. Kb. 1,6 millió jóarccal együtt, helyettetek.

Azért az eléggé érdekes, hogy mi (ti) most itt kb. 20 milliárd forinttot csesztünk el. Mennyit? Hát kérem szépen, azért az lófasz, lássuk be.Itt kérem, buli van már megint. Cirkuszmaximusz, maximumon. BKV tenderek (combino 40milliárd, buszok nemtom mennyi ), METRO építés (500 milliárd), autópálya építések, óriási lenyúlás.

És erről csitu van. Vagy legalábbis a népszavazáshoz képest.

És miről van szó mindehol? 2010-ről. Minden fórumon a két vezér közti viadalokról, meccsekről, indexen főcímben pl parlamenti szópárbajról lehet olvasni. Most akkor 2-2, mert itt meg ott ez nyert, amott meg az. Most beteszünk a kormánynak, most visszavágunk az ellenzékek. Orbán így nyerhet, Gyurcsány mégis maradhat stb stb.

Nagyon kedves mindenki!

Nézzetek boxot bazmeg! vagy K1-et. vagy akármi mást, ahol ketten püfölik egymást. Ki a faszt nem érdekel ez a két majom??? Hát ennyire nem látszik, hogy az én pénzemen szavaztatnak, hírdetnek, hülyítenek lényegében  semmi másért, csak az én pénzemért? Hullajó.

Egyetért-e Ön azzal, hogy 8 év utána a politikusok vonuljanak vissza?

Egyetért-e Ön azzal, hogy külföldi szakértő kormányt válasszon az ország? Pl. egy skandinávot. Vagy jöjjenek az Írek. Jöjjenek ide, fizessünk nekik, és mondják meg a közgazdászaik, akik nincsenek jóban sem itt sem ott, hogy mi legyen.

És akkor ha azt mondják, vizitdíj, akkor kuss. Tandíj, dupla kuss. (Tanulj jól, kapsz ösztöndíjat).

Csomó helyen felmerült Széchenyi neve. Hát Ő is hajlandó volt tanulni. Nem kell itt kérem spanyolviaszt feltalálni. Bakker, vannak jól működő államok? Boldog emberek? Hát copy paste bazmeg.

 

Szólj hozzá!

...már megint elegem van, nagyon személyesen.

2007.08.05. 23:52 nezs

Megint nagyon elegem lett.
Az elmúlt időkben azért lássuk be, ez egészen sokszor előfordul. Politikailag.
Megkaptam a fizetéstem, a 43%-t! Igen, igen, 43. Ez egy egészen furcsa arány. Eljutottunk oda, hogy többet kap az állam utánam, mint én magam. Forintban kifejezve ez még sokkal rosszabb.
A legrosszabb mégis a tehetetlenség ami mostmár olyan szintű dühöt generált bennem, hogy ezt is megírtam itt. :)

1 komment

süti beállítások módosítása